A XIX. század végén Tóth Móricz (19834-1902) tett először indítványt egy közkönyvtár felállítására Szolnokon, majd Lippich Gusztáv (1848-1916) főispán fáradozott e nemes cél megvalósításán.
Hild Viktor (1855-1929) megyeszékhelyre kerülésekor 1902-ben már kellő tapasztalatokkal rendelkezett a közgyűjteményeket illetően. Haladéktalanul munkához látott, hogy Szolnokon is megvalósítsa az oly régóta hiányzó intézményeket. A nagyszabású tervek valóra váltását azonban az I. világháború meghiúsította.
Hild Viktor és családja
"Múzeum és könyvtár, semmi egyéb. Feladatnak ez is nagy, s ha szakértelem és pénz van hozzá, a leghálásabb. A közművelődés előmozdításának legerősebb tényezője. Létesítéséhez pedig azonnal hozzá kell fognunk, mert - periculum in mora - késlekedésben a veszély. Az anyaggyűjtést nem szabad halasztani addig, amíg a kultúrpalota felépül, mert addig számtalan tárgyat, amit most még megmenthetünk, elszednek előlünk. Minden késedelem nélkül szakmegbízottal kell fölkutatni a vármegyét, összeíratni, megbecsültetni a magánosoknál lappangó muzeális tárgyakat, és mielőbb megszerezni azokat, ha lehet ajándék, ha nem, vétel útján. Ez áll a régi könyvekre is! De sietnünk kell! Ez legyen egyelőre a programunk." - fogalmazta meg a Független Lapban 1913-ban.
Tulajdonbélyegző Hild Viktor könyvtárából
Az 1920-as évek közepén a múzeum és könyvtár alapításának gondolata újból előtérbe került, amikor Kautz Károly1925-ben 793 kötetes könyvtárát a városnak ajándékozta.
Kautz Károly possessori bejegyzése
"Hadd fújjunk meg egy vékonyhangú, gyöngédszavú kis sípot a szolnoki cipész emlékére. Annyiféle fülrepesztő trombita harsog itt köröskörül és minduntalan a magyar életben különféle közéleti nagyságaink ünneplésére, annyi felköszöntő hangzik, annyi bankett tányércsörömpölése zajlik, annyi szobor és utcanév díszíti köztudatunkat,— hadd emeljünk egy pohár bort gondolatban a névtelen cipész emlékének is. Mit tett vájjon a „szurtoskezű“ cipészmester, hogy neve és cselekedete idetolakszik az újság vezető helyére? Csatákat vivott vagy politikai érdemeket szerzett ? Bátor életmentő, vagy feltaláló? Valami remekbe szabott rámás csizmával, vagy gyönyörű kis cipellővel aranyérmet nyert a párizsi világkiállításon ? Nem, minderről szó sincs. Mindössze arról esik híradás, hogy tegnap nyilt meg Szolnokon a városi múzeum és könyvtár, amelynek jelentése szerint ötezerhétszáz könyv van az újjonnan megnyílt kul- túregyesület birtokában. És ebből az ötezerhétszáz könyvből közel ezer darabot egy Kautz Károly nevű irodalompártoló suszter ajándékozott a városnak.
A hirecske pár sorban búvik meg a napihirek rovatában, mi azonban szeretnénk kiemelni egy pillanatra az élet tovasuhanó perceiből és a napi események áradatából. Egyszerre elibénk toppan Hans Sachs alakja és muzsikálni kezdenek bennünk Goethe gyönyörű versének sorai: In seiner Werkstatt Sonntag Früh... A cipész, aki vasárnap reggel alacsony kis asztaláról arébb teszi a szurkot, a fonalat, a kaptafát, lesepri róla a bőrdarabokat és verset kezd Írni. A cipész, aki a hétköznapok egyhangú és görnyesztő munkája után a vasárnap reggel derűjében átadja lelkét az élet ama magaslatainak, amiket a művészet és a kultúra jelent. Átadja lelkét, mint valami imádságnak. És a szolnoki cipészmesterre gondolva, Wagner géniusza árad felénk a Nürnbergi mesterdalnokok áriáiban, ahol a cipész- leikében az egész középkor friss ereje, jókedve dalol.
A cipész esetében e pillánatban nem csupán és kizárólagosan a cipész érdekel bennünket, hanem az a dolgozó kisember, aki ilyen némán, ilyen hősiesen és ilyen névtelenül veszi ki a maga részét a magyar kultúráért vívott vértelen ütközetekben. Egy cipész, aki ezer könyvet ajándékoz városa könyvtárának, egyszerre megmutatja a magyar élet rejtett arcát; mennyi szép gondolat, mennyi nemes vágyakozás él ezekben a kis műhelyekben, nemcsak a műhelyekben, hanem a szegényes falusi házakban és homályos pesti hőnaposszobákban, mennyi kultúr- szomj, mennyi tiszta lelkesedés vívja harcát a magasság felé.
Ha rosszmájúak volnánk, statisztikát kellene közölni ebből az alkalomból azokról az ezerholdasokről és egyéb gazdagokról, akik nemhogy ezer könyvet nem ajándékoztak valamelyik városi könyvtárnak, de a saját szükségletükre sem vásároltak még ezer könyvet egész életükben. Mintha úgy éreznék, hogy néhány nagy magyar mecénás fejedelmi és bőkezű ajándéka őhelyettük is lerótt minden kötelességet, amellyel a magyar kultúrával szemben tartoznak.
De ne kovácsoljunk most vádat. Elégedjünk meg azzal a vigasztaló tudatta], amely a szolnoki cipészmester esetéből úgy világít elénk, mint a napfény az ajtórésen: rengeteg fény és erő várja felszabadulását a magyar életnek azokban a dolgozó rétegeiben, amelyeknek a kis műhelyek félhomályába merült, de átszellemült arcát még nem ismerjük eléggé." - emlékezett meg 1934-ben az Ipartestületek lapja Kautz Károlyról.
Ez a nemes cselekedet további támogatókra talált, Zombory Lajos (1867-1933) építész és festőművész tervet készített egy kultúrpalota megépítésére. A szegedi kultúrpalota mintájára a szolnoki Tisza parton, ahol akkor disznópiac éktelenkedett, tervezett méltó épületet a múzeum és könyvtár részére.
Zombory Lajos terve a Tisza-part rendezésére 1925-ben
A létesítendő intézmény ügyét dr. Balogh Béla (1890-1947) karolta fel, aki a szolnoki állami főgimnáziumban (ma Verseghy Ferenc Gimnázium) kapott állást.
Dr. Balogh Béla
„Rájöttem, hogy ez a város hagyományok nélkül való, mert nincs olyan intézménye, amelynek hivatása a hagyományok gyűjtése, megőrzése, ápolása és megismertetése, vagyis ennek a városnak nincs nyilvános könyvtára, ahol a város tanulni vágyó művelt rétege és ifjúsága, általában polgársága kielégíthesse érdeklődését.” - írta visszaemlékezésében.
Éveken át Kiss Gábor (1895-1963) vármegyei árvaszéki ülnök, a Szolnoki Verseghy Irodalmi Kör elnökének lelkiismeretes gondozásában állottak a fokozatosan szaporodó könyvek. Sok évi várakozás és szervezőmunka után állhatatossága célt ért: társadalmi összefogással 1933. május 2-án megalakult a Szolnoki Könyvtár- és Múzeumegyesület.
A Szolnoki Könyvtár és Múzeumegyesület tagnévsora
Nemzeti Jövőnk, 1934
A város átadta a városi bérház alagsorának helyiségeit a közkönyvtár és a múzeumi gyűjtőhely számára, anyagi segítséget nyújtott a könyvtár bebútorozásához, átadta a város birtokában lévő könyveket. Sokan siettek könyvadományaikkal megvetni a könyvtár alapjait.
Dr. Óvári Papp Gábor, a vármegyei közkórház egykori orvosigazgatójának könyvadománya
1934. november 11-én az egyesület nyilvános díszközgyűlést tartott, s ekkor nyitotta meg kapuit a közönség előtt Szolnok Város Közkönyvtára és Múzeumi Gyűjtőhelye (a mai Táncsics Mihály út 1. számú épület alagsorában).
„A szépen szárba szökkenni indult szolnoki kultúra egyik ilyen díszes és illatos virágokat termelő ága ez a mi kis nyilvános könyvtárunk."
Ezekkel a gondolatokkal indította Tóth Tamás polgármester megnyitó beszédét a rendkívüli közgyűlésen 1934-ben, amely egyben a szolnoki nyilvános könyvtár megnyitását is jelentette.
A könyvtár kötet-forgalma a nyitást követő első hónapban
A könyvtár 1937-ben megjelent katalógusa az egyesület kiadásában
Az intézménynek az állománya további adományokból és hagyatékokból gyarapodott az 1940-es évek elejéig. A II. világháború során azonban a gyűjtemény és a berendezés nagy része megsemmisült. 1948. május 1-jén Kaposvári Gyula (1916-1998) kapott megbízást a könyvtár és a múzeum ideiglenes vezetésére. A múzeum 1952 végén vette használatba a jelenlegi, Kossuth tér 4. szám alatti műemlék épület egy részét, és ebben az évben vette fel Damjanich János honvédtábornok nevét is.
1951. január 1-jén a már önálló Városi Könyvtár igazgatója Thoroczkay Rudolfné (1919-2009) lett. 1952. november 6-án a 2042/13/1952. sz. MT. határozata alapján a Városi Könyvtár és a Körzeti Könyvtár egyesítésével létrejött a Megyei Könyvtár. A Szolnok Megyei Könyvtár 1954. április 2-án vette fel Verseghy Ferenc (1757-1822) tudós-költő nevét.
A 2014-ben felállított emléktábla a Táncsics úti lakóház falán
A két közgyűjtemény közösen emlékezik kerek évfordulók alkalmából az egykori Szolnoki Közkönyvtár és Múzeumegylet megalapítására és a gyűjtőhely megnyitására.
Forrás:
A cipész. Ipartestestületek lapja, 1934.11.18.
Kaposvári Gyula: Kétágú síp. Szolnoki Közélet, 1984.12.
Megnyílt Szolnokona Városi Közkönyvtár. Városok lapja, 1934.11.15.
A Szolnoki Könyvtár és Múzeum egyesület évi rendes közgyűlése. Nemzeti Jövőnk, 1934.05.13.