"[...]Kötelességemnek éreztem, hogy Abonyban mindenképpen elvégezzem a dolgom. Annál inkább, hogy ennyi zavart láttam magam körül. Zsebemben voltak a jegyzeteim; most a darwinizmus tételeit, társadalmi jelentőségét kellett ismertetnem.[...]"
Illyés Gyula (1902-1983) akadémikus, költő, író fiatal lelkesedéssel követte az őszirózsás forradalom eseményeit. Bekapcsolódott a baloldali ifjúsági mozgalmakba, támogatta a Vörös Segély akcióit. 1919-ben ifjúmunkásoknak tartott előadást. Éppen egy tiszántúli előadásra utazott, amikor a harcok miatt Szolnokon rekedt.
Illyés Gyula - Száz éves a Nyugat - ünnepi honlap
A vörös katonákkal, a 22-es csepeli gyári ezreddel tért vissza Budapestre. Szemtanúja volt a román támadás visszaverésére irányuló ellentámadás sikertelenségét követő összeomlásnak július végén.
"Volt bennem szorongás.
Vidáman vetettem át térdem a nyitott tehergépkocsi vendégoldalán.
Hogy a kocsi egyenest a tűzvonalba megy, akkor hallottam meg, amikor egyik talpam már a vashágcsón volt.
A tömötten álló katonák olyan szívesen húztak föl maguk közé."
A fenti részletek Illyés Gyula 1969-ben, a proletárdiktatúra 50. évfordulója alkalmából jelent meg 1919. augusztus című írásából valók. A 16-17 éves fiatalemberként szerzett élmények nemcsak prózájában érhetők utol, hanem két versében is.
"Azt mondd el nékem végre, Múzsa:
kemény remény egy jobb jövőben,
ki megkísértesz újra-újra
s többet kívánsz, mint telne tőlem;
te szívós hit, azt beszéltesd el
velem úgy: én is büszkén halljam,
hogy vettem részt utcai harcban
Szolnoknál a csepeliekkel;
az utolsó napon, mikor már
minden mi írva volt, betellett,
hogy próbáltuk a Tisza-partnál
feltartani a történelmet,
a huszonkettes vasas-ezred
egy töredéke még utolszor
hogy ment rohamra a híd mellett,
hogy tört volna ki a pokolból:
az elveszett csatából s köztük,
fél nap alatt, míg maradék
golyóinkat ellövöldöztük,
ifjú diák, hogy lettem érett
érettségitől messze még;
mint kaptam ott olyan leckéket,
melyekből ím, felelni illik
és felelni is fogok mindig,
ha szólító ujjal te intsz rám,
mert ott kezdődött az én vizsgám,
ott, abban a percben, ahogy
megtelefonálták a rohamot –"
Az Osztályvizsga című 1932-ben született költeménye fájdalmas lírai önvallomás.
"Jelen van a haza, izzón. Mert épp most menekülnek
hontalanokká
a túlpartról a katonák, sportcsónakon. A haza odaát maradt
földre-zuhanva – arccal vagy hanyatt? –
Sebláza idáig izzik.
A júliusvégi mária-kék mennybolthoz
rettenetesen illik a hullabűz.
Korlátlan urakként – úrlovasok szinte – köröznek
az ellenséges biplánok mély repüléssel,
csaknem a fák magosából
lőve a réten szaladókat.
A „Trieszti Nő”
kerthelyiségében, mialatt a kihajtott inges beszélt:
hatalmasan, tündökletesen
állt talpra meztelenül, ő,
a sörfoltos zöld asztalok fölé,
a lámpion-gyümölcsös fák fölé, ő,
szerelmeink, gyári lányok
arányló kontya fölé, és magasodott, ő,
a szombati csillagokig tündérien
a haza, az az édes, ő,
aki most odaát forog,
fogolyként, két karjával hol arcát,
hol a tarkóját védve, tudva jól,
hogy meggyalázzák, azon véresen,
mialatt te is, én is rohanunk
s a gránát gúnyköpésként érkezik
s basszus-röhejekkel örvend
a távoli nehéz tüzérség."
Csatavesztés Szolnoknál című verse 1973-ban megjelent kötetében olvasható. A költeményben szemléletes képet fest a vesztett ütközetről.
Forrás:
Illyés Gyula: 1919. augusztus. [elektronikus dokumentum] Digitális Irodalmi Akadémia
Kaposvári Gyula: Illyés Gyula és Szolnok. Szolnoki Közélet 1989.06.: 19-22.
Szurmay Ernő: Emlékjelek. Szolnok, 2000.
Új Magyar Irodalmi Lexikon. Budapest, 2000.