Doni napló: a Don-kanyarban hősi halált halt Lantos Győző tizedes naplója / előkész. Magó Károly. Szolnok, 2018
Az ismertetőt készítette Liska Enikő könyvtáros, Verseghy Ferenc Könyvtár
Lantos Győző tizedes 1942. április 23-án indult el a keleti frontra, majd az urivi harcok során, 1942. szeptember 12-én hősi halált halt. A frontélményekről, hazájának és családjának fájó hiányáról szóló naplót bajtársa, Szabados József hozta haza az özvegynek.
A naplót, illetve annak legépelt változatát évtizedekig őrizte a család, végül Lantos Győző lánya, Dr. Csipes Ferencné Lantos Zsuzsanna felkereste Magó Károly zászlóst, a Szolnoki Repülőmúzeum munkatársát, aki sajtó alá rendezte, illetve lábjegyzetekkel és korabeli fényképekkel kiegészítetve tette közkinccsé a szöveget.
A napló rendkívül személyes, megindító olvasmány, mindemellett értékes forrás, amely a bevonulástól egészen Lantos Győző haláláig nyomon követi az eseményeket. A hadi események, élmények leírása mellett azonban a szerző számos, családjához írt verse is megtalálható benne.
„1942. június 17.
Hadra keltünk
Hadra keltünk, szívünkben van Horthy Miklós képe,
Berohantunk muszka ország teljes közepébe.
Itt a honvéd! Reszkessen a Sztálin katonája!
Meneküljön! Addig, míg ép a keze lába!
Előttünk egy sötét erdő tele van muszkával,
Éjjel –nappal lövöldözünk ágyúval, puskával.
De a muszka jó katona, ha gránátok hullnak,
Nem fél az a Magyaroktól, ha jól el van bújva!
1942. június 18.
Alacsonyan száll a felhő muszka-ország felett,
Harmatozó nyári eső csendesen megeredt.
Meg-megered könnyem is, hogy ha feléd nézek
Magyarország! Otthonhagyott puha meleg fészek.
Mióta e mérhetetlen orosz földet járom,
Szüntelenül a Te kedves leveledet várom.
Nem is csoda, hiszen minden idegen itt nékem,
Messze van, ki engem szeret, a jó Feleségem!
Idejöttem, de nem tudom megyek-e még vissza?
Mert ez a föld sok-sok Magyar honvéd vérét issza.
Akármi történik velem, ne sírj értem Szentem,
Hisz a búcsúcsókkal együtt ott maradt a lelkem.
1942. augusztus 14.
Ma hajnali 3 órakor zenés ébresztő. A zenét a páncéltörők, aknavetők és tüzérek adják. No meg a Sztálin-orgona. A hangos ébresztő dacára a nap elég nyugodtan telt el. Golyó fütyül a fejünk felett, de nem zavar bennünket, mert az egész napot a lyukainkban töltjük. Ha nem volna ceruzám, megölne az unalom.”
A kötet elektronikusan is elérhető a Magyar Roncskutató Egyesület honlapján