Tabán (P)anno: tények és vallomások a szolnoki Tabánról. Szolnok, 2019 .
Az ismertetőt készítette Liska Enikő könyvtáros, Verseghy Ferenc Könyvtár
A 2019-es Ünnepi Könyvhétre jelent meg ez a sajátos kötet, amely egyszerre igyekszik tudományos pontossággal, és a helyben lakók, vagy innen elszármazottak nosztalgiájával bemutatni Szolnok legrégebbi, és talán leghangulatosabb városrészét, a Tabánt. A kötet korábban nem publikált írásokat, archív fotókat, térképeket, metszeteket és a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársainak tanulmányait tartalmazza. A kiadvány feleleveníti a Tabán egykori sajátos atmoszféráját, a tanulmányokon a tudományos munka mellett a személyes érintettség is érződik.
Az olvasók végigkövethetik a városrész és a benne élők életének alakulását a török kortól a rendszerváltásig. Külön fejezet foglalkozik a török korral és a 18. századdal. A kötet társadalomrajzzal is szolgál, nyomon követi a tabáni lakosság összetételét, a foglalkozások változásait 1885 és 1947 között. Több írás is a személyes élményekre, visszaemlékezésekre alapoz. Bozóki Erzsébet maga is a Tabánban, a nagyszülei házában született. Tudományos pontossággal mutatja be a házat, amelyben felnőtt, és őszintén beszél tíztagú halász családja akkori életviteléről. Vadkerti Zoltán a közösségi életről, a „szomszédság intézményéről”, az itt lakók különleges összetartásáról, egymásra figyeléséről mesél.
A Tabán a maga zegzugos utcáival, „külváros a belvárosban” jellegével a Szolnoki Művésztelep alkotóit is gyakran megihlette. A kötet bemutatja a városrészről készült legemblematikusabb ábrázolásokat az 1900-as évektől a „régi Tabán” bontásáig, és fájdalmas nosztalgiával állapítja meg, hogy az új építésű házak már nem nyújtanak művészi élményt, nem inspirálják a Művésztelep lakóit. A környék másik nevezetes intézménye a „Tabáni Műegyetem”, a Sipos téri elemi iskola volt. A századfordulón épült, hat tanteremből álló, és a helyhiány miatt délelőtti és délutáni tanítással működő iskola jelentette a kiutat az általános írástudatlanságból. Az iskola 1967-ben költözött új épületbe, jogutódja a Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola.
A kötet lezárásaként a jelen és a múlt a Tabáni Tájházon keresztül fonódik össze. Az utolsó fejezetek betekintést adnak a tájház tárgykatalógusába, működésébe, hagyományőrző programjaiba. A szép kivitelezésű album érdekes olvasmány minden lokálpatrióta számára.