Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim
Agacsi-Rippl, Budapest, 1996
142 oldal · ISBN: 9636503524
Írta Szekrényes Miklós - Verseghy Ferenc Könyvtár
Húsz esztendős voltam, amikor először találkoztam Iluh István egyik versével. Dinnyés József frissen megjelent lemezét hallgattuk a barátommal, és elképedtünk a Sorozat című Iluh vers tömör, ám annál bátrabb sorain.
Iluh István
Sorozat
Krisztus markába szöget vertél
Dózsa húsából ebédeltél
Hitler taktusra meneteltél
Nemet mondani sose mertél
Krisztus markába szöget vertél
Dózsa húsából ebédeltél
Hitler taktusra meneteltél
Nemet mondani ma se mernél
Bizonyos értelemben időtlen, így időtálló versnek éreztük a Sorozatot, amelynek megírásához, közléséhez nem kis bátorságra volt szükség, s ami rendszerektől függetlenül újra és újra aktuális.
Aztán eltelt harminc év, s egy baráti vita kellett ahhoz, hogy végre annyira kíváncsi legyek Iluh Istvánra, hogy elolvassam Boglyába gyűjtött napjaim című önéletrajzi könyvét.
A kötet a II. világháborútól a ’60-as évek második feléig követi nyomon hőse sorsát, így körülbelül egy negyedszázadot fog át. Nem is akármilyen negyedszázadot: a gyerekkor mindjárt egy világháborúval indul, aztán az újjáépítés, majd az ’50-es évek keservei, az ’56-os forradalom, az azt követő megtorlás, végül pedig az éppen konszolidálódó Kádár korszak gulyáskommunizmusa adja az események hátterét.
Több okból is különös és zseniális Iluh István önéletírása. Egyrészt ugyan súlyos történelmi időszakokat elevenít fel, de ő megmarad a saját életesemények leírásánál, nem helyezi direkt módon történelmi kontextusba a történéseket, legfeljebb finom utalásokkal él. Amit ábrázol, az a nincstelenek, a puszta életben maradásért gyerekkoruktól keményen dolgozó emberek (parasztok, munkások) hétköznapjai és ünnepei. Ugyanaz a módszer, mint a Sorozat című versnél. Ezeknek az embereknek a sorsa időtlen. A szegénység – legyenek bármilyenek is a politikai viszonyok – valószínűleg minden korszakban hasonló tapasztalatokhoz juttatja az embereket, hasonló törvényszerűségek jellemzik. A legfőbb érték az élet, az életben maradás. Az életben maradás törvénye pedig felülír minden más, emberek által hozott törvényt. Ezt mutatja be érzékletesen Iluh István nagy tehetséggel, néhol móriczi realizmussal megírt könyve.
A könyv másik erénye, hogy nem naplószerű, viszonylag rövid terjedelmű, mégis totalitást sugároz. Olvasás közben olyan érzés fog el, mint amikor a Tiszában úszunk, és tudjuk, hogy képtelenség átlátni egy ekkora folyót, mégis érezzük, milyen hatalmas vízben kalimpálunk.
Iluh István dedikálás közben - Néplap felvétele
Hol feltorlódik benne az idő, hol szökken egy nagyot. De mindezt úgy teszi, hogy az olvasó ezt könnyedén tudomásul veszi, természetesnek fogadja el. Amit kihagy, az valószínűleg nem fontos, hiszen ami benne van, az végig izgalmas.
A nyelvhasználata tökéletesen illik a témához, a helyszínekhez és a korhoz, a mai olvasó mégsem érzi, hogy birkóznia kéne ezzel a nyelvvel, hiszen az olyan plasztikus, hogy a jelentés akkor is adja magát, ha sosem hallottuk még az adott szót vagy kifejezést (néhol szómagyarázatok is segítenek ebben).
A történet nagy része Törökszentmiklóson és környékén játszódik, de a könyv utolsó negyedében már Szolnokon járunk. Megjelenik a kórház, a papírgyár, az Alcsisziget, ahol az ifjú házasok felépítik saját kis házukat, sőt az Alcsisziget ’60-as évekbeli állapotairól szinte szociografikusan pontos leírást is kapunk.
Iluh István könyvének bemutatóján - Néplap felvétele
A Wikipédia szerint Iluh István első verseit 1957-ben közölte a Szolnok Megyei Néplap, s onnantól kezdve folyamatosan publikált. Erről viszont a könyv mélyen hallgat. Várnánk, hogy részleteket tudunk meg költői eszméléséről, esetleg arról, milyen hatások terelték őt ebbe az irányba, de egyetlen szót nem találunk a könyvben, ami irodalmi pályakezdésével lenne kapcsolatban.
Cserébe viszont kapunk egy laza szerkezetű, mégis sűrű prózát egy olyan írótól, aki tudott nemet mondani, ha az emberség úgy kívánta, de akinek önéletrajzi könyvét a minden körülmények közötti életigenlés hatja át.
Úgy emlékezünk legméltóbban Iluh Istvánra, ha olvassuk őt, a mindenkori szegénység egyik utolsó autentikus ábrázolóját.
A kötet elérhető elektronikusan is a Verseghy Könyvtár Gyűjteményében.