📱 1848-49-es szabadságharc szolnoki emlékeinek áttekintése Városfoglaló alkalmazás segítségével
A szabadság honfi szobra
1868. november 21-én tették le az 1849. március 5-i szolnoki ütközetnek emléket állító emlékmű alapkövét.
A császári haderő 1849 elejére megszállta az ország középső és északi részeit. A Honvédelmi Bizottmány feladva Pest-Budát Debrecenbe költözött. Szolnokig vasúton, onnan szekéren folyt az áttelepülés. A visszavonulást Perczel Mór honvédtábornok csapatai fedezték. Az új helyzetben a város katonai jelentősége megnövekedett a tiszai átkelőhelye miatt. Aki a szolnoki hidat birtokolta, annak lehetősége volt mind Pest, mind Debrecen irányába támadást indítani. 1849. január 13-án Franz Ottinger tábornok megszállta Szolnokot, elfoglalta a hidat, de tovább nyomulni nem mert. Perczel a császáriak habozását látva január 22-én megtámadta Szolnokot. Ottinger lovasai gyorsan kivonultak a városból, különösen miután a lakosság is beavatkozott a küzdelembe. Pár nap alatt a magyarok Abonyt és Ceglédet is elfoglalták. A császári hadvezetés rádöbbent, hogy a magyarok nem érzik legyőzöttnek magukat, és folytatni fogják a háborút.
Még január végén a honvédsereg visszavonult a Tisza mögé és Jelačič hadtestének egy 5000 fős egysége szállta meg Szolnokot Grammont, majd Leopold Karger tábornok vezetésével. Március első napjaiban a túlparton Vécsey Károly és Damjanich János honvédtábornokok egyenként 6-7000 fős hadereje vonult fel. A haditerv szerint Vécsey csapatai elsőként megtámadja a tiszai hídfőt, lekötve Karger erőinek figyelmét. Ezt kihasználva Damjanich a Tiszán a cibakházi hídon átkelve nyugatról rohanta volna meg a császáriakat. Az ütközetnek március 3-án kellett volna megtörténnie, de Damjanich csapatainak egy része az éjszakai felvonulás során eltévedt. A második átkelés 4-én este már sikeres volt, és 5-én hajnalra a sűrű ködben a honvédek elérték Szolnok határát. A katolikus templom tornyában elhelyezett, Damjanich csapatait már felfedező osztrák őrszemek riasztották a császáriakat. Karger tábornok csapataival a vasútvonal mentén sorakozott fel, hadállásának központját az Indóháznál alakította ki. Az épület elé vonultatta fel ágyúi zömét is, és kisebb erőket vezényelt a Tisza-híd melletti földsáncokhoz. Eközben Damjanich lovasságával elvágta az Abony felé vezető utakat, de a meglepetésen alapuló magyar haditerv összeomlani látszott.
Charles de Fer festménye
Azonban a 3. szegedi honvédzászlóalj rohama a császári tüzérséget és gyalogságot pusztító tüzük ellenére visszavonulásra kényszerítette. A példa nyomán fellelkesült magyar alakulatok az egész ellenséges arcvonalat áttörték, és behatoltak a városba. Bár a katolikus templom és a sóraktárak környékén súlyos harcok alakultak ki, Damjanich katonáit már nem lehetett megállítani. Elfoglalták a Tisza-hidat, amelyen át Vécsey megkezdte a bevonulást. A lakosság is a császáriakra támadt, mire azok kivonultak a városból. Karger csapatai északnak, a malomszögi Zagyva-híd felé menekültek. A Lengyel Légió lándzsásai és a magyar huszárok az ellenséges dragonyosokat a császári gyalogosokra szorították, akik közül sokan a Zagyvába fulladtak. Az osztrákokat a teljes megsemmisüléstől Ottinger Abonyból beérkező lovassága mentette meg. Ezekkel végül Vécsey huszárai szálltak szembe, mire rövid lovascsata után az ellenség visszavonult.
A csata után eltemették a halottakat, az ellenség elesett katonáit is. A szolnoki temetőben nyugvó hősök előtt tisztelegve a Kiegyezés után állítottak emléket. A szobor tervét Borosnyai László, Külső-Szolnok megye honvédegyletének elnöke adta. 1868 őszén a Tisza-híd közelében tették le a honvédemlékmű alapkövét, amelyet 1869. március 5-én avattak fel, az ütközet huszadik évfordulója alkalmából.
A szolnoki honvédemlékmű
Az emlékmű helye 1881-ben – Kataszteri térkép
A Tisza-híd és a Zagyva-híd által határolt teret az 1870-es években még Sétakertnek nevezték, majd az emlékmű miatt 1894-ig Honvéd, 1894-től pedig már Szabadság tér elnevezést kapta.
A Vasárnapi Újság tudósítása szerint a Szabadság téren álló obelix alapköve egy fémládát rejt, amelybe Horváth Mihály (1809-1878) csanádi püspök "Magyarország függetlenségi harcának története" című három kötetes munkájának 1865-ben Genfben megjelent első kiadását is elhelyezték.
Az emlékmű tetején látható kőfaragás Gerenday Antal (1818-1887) szobrászművész alkotása. Az egyik oldalon Magyarország címere, a másik oldalon Külső-Szolnok vármegyéé cserkoszorúval díszítve, alattuk pedig katonai jelvények láthatók. Az oszlopon Külső-Szolnok megyei Honvédegylet felirata olvasható a Tisza felőli oldalon magyar nyelven, az északi oldalon pedig a szöveg latin változata szerepel: "A HAZA SZABADSÁGÁÉRT / A SZOLNOKI CSATA-TÉREN / MARTIUS 5. 1849 / ELESETT HONVÉDEK EMLÉKÉRE A BAJTÁRSAK / ÉS A HÁLÁS HONFIAK ÉS LEÁNYOK / MDCCCLXVIII."
„MEMORIAE HEROUM / PRO LIBERTATE PATRIAE /IN CAMPO SZOLNOK / DIE 5. MARTII A. 1849. /CAESORUM /CONSORTES, PATRIOTAEQUE GRATI /POS. A. 1868.”
A nyugati és a Zagyva folyóra néző keleti oldalon Bajza József (1804-1858) Apotheosos című 1834-ben kelt költeményéből olvasható egy-egy versszak: "HOL LEGTÖBB HONFI VÉR LEPE/ A HARCZI SÍKOKAT:/ A NÉPSZABADSÁG OTT TENYÉSZT LEGSZEBB VIRÁGOKAT"; "VAD KÉNYT, ZSARNOK PARANCSOKAT, / LÁNCZOT NEMTÜRTENEK/ SZABADSÁG! TE SZÉP ÉGI LÉNY ÉRTED VÉRZETTENEK"
A sóskúti mészkőből készült emlékmű 1919-ben és 1944-ben is súlyos sérüléseket szenvedett a városban dúló hadműveletek során. 1985-ben Benke Zoltán szobrász újrafaragta az emlékmű tetején látható elemeket. Gerenday Antal sérült kőszobra pedig a Szolnok Művésztelep parkjába került.
Néplap archívum
Fotó: Németh István
Az eredeti díszítmény - Fotó: Kósa Károly
A Szabadság tér arculata sokat változott az elmúlt 155 évben. Utoljára 2017-ben alakították át a körforgalmi csomópontot. A Honvédemlékmű azonban máig eredeti helyén áll és üdvözli a Tisza felöl Szolnokra érkezőket.
Forrás:
Bagi Gábor: Az 1848-49-es szabadságharc tiszai kulcsvárosa. In: Szolnok könyve. Szolnok, 2010: 53-59.
Cseh Géza: Szolnok város utcanevei. Szolnok, 1993
Ezernyolczszáz negyvennyolcz. A magyar szabadságharcz története képekben. Budapest, 1898.
Korényi Éva: Tegnap érkezett haza […] Szolnok megyei Néplap, 1985.03.14.: 8.
A szolnoki honvédemlék. Vasárnapi Újság, 1868: 621.