Magó Károly zászlós, roncskutató tart előadást a Verseghy Ferenc Könyvtárban Szolnok elleni légitámadások címmel. A várostörténeti foglalkozáson a 80 évvel ezelőtt városunkat ért bombázásokban elhunytakra is emlékezünk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Magó Károly: Az első amerikai légitámadás Szolnok ellen
Megjelent a Honvédsi Szemle 2011. évi 2. számában
A légi kötelékek támadásai szinte minden célpont esetében mindig mély sokkot okoztak a civil lakosságnak. Sok város esetében a front, a háború csak a híradásokban szerepelt, azonban egy súlyos bombatámadás egy csapásra véget vetett a békének. A Magyarországot ért amerikai bombázások közül talán a Szolnok ellen 1944. június 2-án végrehajtott támadás következményei voltak a legsúlyosabbak. Ez a bombázás - a szemtanúk, túlélők elbeszélése alapján - olyan mély nyomot hagyott az emberekben, amelynek felidézése még ma is könnyet csal a visszaemlékezők szemébe.
A bombázás
Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió megállapodott abban, hogy szovjetek három repülőteret (Poltava, Prijatyin, Mirgorod) biztosítanak az amerikai bombázók és a kísérő vadászok fogadására, az amerikai bombázógépek jobb kihasználása érdekében. A nagy távolságra lévő célpontok esetében közelebb voltak a szovjet repülőterek, ezért ott szálltak le a gépek, majd a szükséges előkészítés és pihenés után tértek vissza olaszországi bázisaikra. Ez volt az úgynevezett ingabombázás, mert az oda- és a visszaúton is képesek voltak egy célpontot megtámadni.
1944. június 2-án elkezdődött a „Frantic Joe” hadművelet, amelynek során több magyar célpontot támadtak meg az amerikai kötelékek. A Szolnok elleni támadásban részt vevő repülőgépek nem a Szovjetunió felé repültek tovább, hanem visszatérőben voltak Olaszországba. A 49. bombázó ezred három bombázócsoportja Szolnoktól 30 kilométerre, délkeletre fordult rá a célra. 8 óra 22 perckor rendelték el a légiriadót Szolnokon, majd 7 perc múlva megkezdődött a támadás. (Pataki I.-Rozsos L.-Sárhidai Gy.: Légi háború Magyarország felett I., Zrínyi Kiadó, 1992. 34. p ) Összesen 103 B-24-es bombázó vett részt a támadásban, a 82. vadászcsoport 46 P-38-asának fedezete alatt. (Oláh András Pál történész közlése )
Tóvizi Lajos, aki a támadás napján forgalmi szolgálattevőként teljesített szolgálatot, így emlékszik a támadásra: „Felvettem a hallgatót. Orosháza jelentkezett, hogy nagy tömegű gép röpül fölöttük észak-nyugat felé. A következő pillanatban Szentes beleszólt: a Tisza vonalára fordulnak! (...) Martfű jelentette, hogy Szolnok felé fordultak." (Lovas 1996 271. p. ) A támadók ellen 7 óra 55 perckor Veszprémből 30 magyar vadászgép szállt fel, de a földi irányítás rossz helyzetértékelése miatt nem találták meg az amerikai kötelékeket. (Pataki I.- Rozsos L.-Sárhidai Gy.: Légi háború Magyarország felett L, Zrínyi Kiadó, 1992. 34-36. p )
A veszteségek
A szolnoki rendőrkapitányság jelentése alapján „1944. június 2-án 8 óra 30 perckor (...) légitámadás érte a várost. A támadás két hullámban, az első 15 percig a második kb. 10 percig tartott. (...) A pályaudvar súlyos károkat szenvedett. A Szolnokot Budapesttel összekötő vasúti felüljáró híd 6 telitalálatot kapott, teljesen használhatatlan. (...) A német barakktábor és környéke jórészt a tűz következtében megsemmisült. Egy német lőszerszállítmány a pályaudvaron kigyulladt. Számos helyről nem robbant bombákat jelentettek. A mentés teljes erővel folyik.” (Magyar Országos Levéltár, BM levéltár K150, 3583 csomó ) A város tűzoltóparancsnokának egykori jelentése szerint 184 lakóház megsemmisült, 134 épület súlyosan megrongálódott és 206 lakóház megsérült. Ezen felül, a MÁV 6 emeletes és 23 földszintes épülete is kárt szenvedett (a jelentésből nem tűnik ki, hogy ezek az épületek milyen mértékben károsodtak). 168 vasúti kocsi pusztult el, melyből 12 személy-, 156 pedig teherkocsi volt. Más jelentések szerint négy műszaki mentőraj még a riadó lefújása előtt megkezdte a túlélők keresését. Munkájuk eredményeként Orosz Péter tizenegy éves szolnoki lakost élve mentették ki a romok alól, illetve kiemeltek tizenhat holttestet. (Damjanich Múzeum, 2003.1.170) A jelentős német veszteségek miatt a Wehrmacht részéről egy kivizsgáló csoport érkezett Szolnokra, amelynek feladata a károk és veszteségek kivizsgálása, a romeltakarítás irányítása, valamint a helyreállítások megkezdése volt. Összesítve a százhatvanhárom magyar, a százhetvennégy német és az egy orosz áldozatot, a támadás áldozatainak száma háromszázharmincnyolc fő lehetett. A magyar sérültek száma háromszázötvenegy és négyszázötven fő közötti, a német sérültek száma pedig kb. ezer fő lehetett. Természetesen a korabeli jelentésekben lehetnek kisebb tévedések, esetleg elszámolások, de kizárt, hogy ezek jelentős eltérést mutatnának a valós adatokhoz képest. A vasúti közlekedés három napig szünetelt.
A veszteségek okai
Miután elkezdődött Magyarország amerikai bombázása, senki számára nem lehetett kézközé kerül. A város és a vasút vezetése, valamint a német állomásparancsnokság azonban nem hozta meg időben a szükséges döntéseket, ezért már az első támadás igen sok emberéletet követelt, és nagy anyagi károkat okozott. A második világháború idején a város a magyar vasúti közlekedés kiemelkedő jelentőségű csomópontja volt. Másfelől a Tiszán átívelő vasúti híd és a vasúti pályaudvar, ahol 1941. március 11-étől német és olasz szállítóparancsnokság is működött, fontos eleme volt a keleti frontra és az onnan visszafelé irányuló szállításoknak. (Borús József: Szolnok város története. X. fejezet. Szolnok a második világháború éveiben 1939-1944. Szolnok, 1975. 226. p ) Ezért a Magyarországot támadó amerikai kötelékek egyik legfontosabb feladatként az itteni vasúti objektumok elpusztítását kapták. A Szolnokot ért támadások során kizárható, hogy azok szándékosan a lakosság ellen irányultak volna, ennek ellenére sokan haltak meg. A súlyos veszteségek okai abban rejlettek, hogy a pályaudvartól mindössze 100 méterre fekvő vasutas kolóniát nem telepítették ki; a vasúti objektumok melletti utcákban nem épült kellő mennyiségű és minőségű óvóhely; az állomáson nem volt olyan szerelvény előkészítve, amelyen riadó esetén gyorsan ki lehetett volna menekíteni az utasokat és a vasutasokat (csak a támadás után intézkedtek rá, hogy legyen). Továbbá: a vasutasok a fizetésüket az állomáson kapták meg, ezért sok szolgálaton kívüli vasutas is a jelentős katonai célpontban tartózkodott, amikor nem dolgozott. A német hadsereg a szolnoki vasútállomáson rendezte be a frontról haza és a frontra visszavezényelt katonák fertőtlenítő- és egészségügyi szűrőállomását. Ez a logisztikai szempontból talán helyes döntés katonai szempontokból súlyos hibának bizonyult. A német fertőtlenítőállomást ugyanis közvetlenül a vágányok mellett helyezték el. Fatális véletlen, hogy június 2-án, a támadás idején sok német katona éppen a fertőtlenítőben fürdött, ezért esélye sem volt a menekülésre!
Szolnokon az amerikai bombázás sebei még ma sem gyógyultak be teljesen. Az akkor átélt borzalmak a város lakóinak emlékezetében tovább erősödtek, torzultak. Egy komoly pontatlanságokkal megírt jelentés miatt még ma is sokan hiszik, hogy több mint ezer német katona halt meg az állomáson azon a tragikus napon. A legjobb bizonyíték erre, hogy 1997. június 2-án a szolnoki pályaudvaron kopjafát állítottak „a bombázás 1272 elhunytjának" emlékére. Ahogy az 1948-ban megírt jelentés, úgy ez az emlékhely is tovább élteti a téves adatokat. Az általam feltárt adatok tükrében remélhetőleg sikerül tisztább képet alkotni arról a napról, amikor először volt célpont Szolnok az amerikai navigátorok térképén.