Írta: Mákos Judit levéltári könyvtáros
Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok megyei Levéltára
A Levéltár 2019-ben rendezett kiállításának meghívója
Tabák Lajos (Kecskemét, 1904. 02. 28. – Szolnok, 2007. 11. 20.) Ezüst Pelikán díjas szociofotós, Szolnok város díszpolgára; Exellence FIAP – kiváló művész diplomás fotográfus, fotóművész. Nem csupán megélte, hanem fotóival meg is örökítette a 20. századot.
Tabák Lajos kezében fegyver volt a fényképezőgépe. Fotóival nem csupán képet alkotott a valóságból, hanem falakat rombolt, tudatosan lázadt s provokált. Tényszerűen, leplezetlenül mutatta be a társadalmi, szociális egyenlőtlenségeket. Fel akarta hívni a figyelmet arra a kizsákmányolásra, arra a megaláztatásra, ami az akkori korszak nincstelenjeit, a társadalom perifériájára szorult szegény munkás parasztembereit sújtotta.
Első fotóját a Világosi várról készítette 1917-ben, 13 évesen. 1928-ban alapító tagja a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége helyi csoportjának. 1929-ben csatlakozott Kassák Lajos Munkaköréhez. (Amely a Munka c. folyóirat köré tömörült alkotócsoportot jelentette.) 1980-ban a Jászkun Fotóklub alapítója és első elnöke. Fotói több száz haza és külföldi tárlaton, katalógusban, folyóiratban is megjelentek, szerepeltek. Levelező munkatársa volt Bécsben a Die Galerie, Berlinben a Der Arbeiterfotograf című lapoknak, és a mindösszesen 4 lapszámot megélt Szolnoki Tükör képes folyóiratnak is.
1960-ban a Nemzetközi Fotóművész Szövetség FIAP, majd 1964-ben EFIAP (Exellence FIAP – kiváló művész) díjjal tüntette ki. 1995-ben Ezüst Pelikán, 1999-ben Életműdíjat kapott. 2004-ben Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki és ugyanebben az évben Szolnok város díszpolgárává avatták.
Tabák Lajos Kecskeméten született, 1904. február 28-án nincstelen, vagyontalan családban. A család 1910-1918 között Erdélyben lakott, 1918-ban költöztek Szolnokra, ahol két hónapon keresztül egy vagonban éltek heten. Akkor még nem is sejtette, hogy ez a nehéz időszak már akkor előre vetítette későbbi sorsát.
1922-ben érettségizett a Szolnoki Felsőkereskedelmi Iskolában. Érettségi után a Karcagi Hungária Malom Rt gyakornoka lett, minimális fizetéssel; ahol az első bérkövetelési sztrájkmozgalom szervezője lett; melynek következményeként azonnali hatállyal elbocsátották és kitiltották Karcagról. Ezt követően helyezkedett el a Szolnoki Cukorgyárnál, mint gyors- és gépíró, ahol egészen 1942-ig dolgozott.
1927-től már művészi szinten fotografált, melynek köszönhetően 1928-ban csatlakozhatott Kassák Lajos Munkaköréhez, ahol megismerkedett többek között Zelk Zoltánnal és Illyés Gyulával is. Az 1930-ban Gró Lajos budapesti munkásfényképész vezetésével megalakult Munkakör szociofotós csoportjának aktív tagja. Megbeszéléseiket Budapesten az akkori Andrássy úti kávéházak egyikében, illetve Kassák magánlakásában – mely a Munka c. folyóirat Angyalföldi szerkesztőségét is jelentette – folytatták le. Nem csupán eszmecseréket folytattak, feltett céljuk volt fotóikat a nyilvánosság elé tárni, azokkal tudatra ébreszteni. Képeik egy részét a Munka, a Magyar Grafika folyóiratok és az Ujság c. napilap vasárnapi képes melléklete; valamint külföldi baloldali lapok rendszeresen közölték.
1929. március 10-én délután a Magántisztviselők Országos Szövetsége szolnoki helyi csoportja – Tabák Lajos rendezésével és szervezésével – kultúrestet tartott a Munkásotthonban, majd ezt követően a Vármegyei Úri Kaszinó nagytermében, melyeken a munkakör 40 tagú nyomdász szavalókórusa is részt vett. A munkásotthoni rendezvényre előzetes engedélyt nem kértek, a műsor minden probléma nélkül lezajlott. Innen azonban a Munkásotthon közönsége – munkanélküliek, prolik – követte a szavalókórust az Úri Kaszinóba, melynek helyiségét irodalmi műsor megtartására kérték el. Az engedélyhez csatolták a bejelentett műsorszámokat is: Ady, Petőfi, Kassák, versek, zene, opera-részletek…stb., melyeknek a hatóság nem tulajdonított nagy jelentőséget, hiszen a helyszín önmagában is garanciát jelentett számukra.
Az Úri Kaszinóról lévén szó, rengetegen jelentek meg az előkelő tagok közül: földbirtokosok, bankigazgatók, ügyvédek, köztisztviselők; zsúfolásig megtelt a Kaszinó nagyterme. A megnyitót Kertész Miklós szociáldemokrata országgyűlési képviselő – a szakszervezet országos főtitkára – tartotta, mely után zökkenőmentesen lezajlottak a zene- és énekszámok, majd a Munkásotthonból átjött közönség tapsviharán keresztül színpadra lépett a budapesti nyomdászok 40 tagú szavalókórusa. Az úri vendégség ezt látván zaklatottá, idegessé vált, nem tudták mire vélni, hogy mit keres az Úri Kaszinóban az a sok munkásember. Azonban a java még csak ezek után következett. A szavalókórus egyik tagja előrelépett, és bejelentette, hogy Petőfi Sándor: „A kutyák dala” és „A farkasok dala” versei következnek. A hatás döbbenetes volt, melyet csak tovább fokozott Kassák Lajos „Mesteremberek” című verse, melynek utolsó sorát 40 ember szavalta egyszerre, hangosan és tagoltan, hogy „RÓMÁBAN, PÁRIZSBAN, MOSZKVÁBAN, BERLINBEN, LONDONBAN ÉS BUDAPESTEN.” A légkör ekkor már felfokozott volt, a munkások tapsoltak, dübörögtek, az úri hallgatóság tagjai pedig lázongtak, tüntettek. Nem kellett hozzá sok, hogy berohanjon a terembe dr. Alexander Imre alispán oldalán a rendőrkapitánnyal; pont akkor, amikor a szavalókórus belekezdett Ady Endre: A hadak útja című versébe, forradalmi hangulatot keltve ezzel. A rendezvényt azonnali hatállyal beszüntették, a termet kiürítették, Tabák Lajost – mint az est rendezőjét és szervezőjét – előállították, a kapitányságra kísérték, kihallgatták és megfenyegették, hogy eljárást indítanak ellene állami és társadalmi rend elleni izgatásért. Mivel azonban az este megrendezésére a rendőrség az előzőekben engedélyt adott – melyet már nem vonhattak vissza – Tabák Lajost még aznap éjjel elengedték, aki csatlakozott az Úri Kaszinó mögötti parkban a teljes műsorát éppen befejező szavalókórushoz.
1931 és 1932 első fele a nyilvános kiállítások éve volt a Munkakör szocialista fotósai számára; fotóik többek között Bécsbe, Pozsonyba és Kassára kerültek ki illegálisan. 1932-ben a Munkakör országos vándorkiállításra szánt kollekcióját Szolnokon kívánták először bemutatni. Mivel előzetes rendőrségi engedély nélkül semmiféle nyilvános rendezvényt nem lehetett megtartani – valamint Tabák Lajos akkoriban rendőrileg országosan nyilvántartott személy volt –, így a magántisztviselők szakszervezete szolnoki helyi csoportja engedélyt kért arra, hogy Kassák Lajos író 1932. április 2-án este a szakszervezet helyiségében „irodalmi” kérdésekkel kapcsolatosan előadó estet tarthasson; valamint, hogy másnap április 3-án délelőtt ugyanott „művészi” fényképkiállítás nyílhasson meg. Az előadást és a kiállítást engedélyezték, azokat igen széles körbe reklámozták, propagálták. A kiállítást megelőző este (1932. április 2.) Kassák Lajos nagyhatású előadást tartott a zsúfolásig megtelt szolnoki Munkásotthonban. Kifejtette, hogy a szocialista írók immár nincsenek egyedül, melléjük álltak a szocialista fotósok is, azzal a céllal, hogy tudatra ébresszenek. Elmondta, hogy a kiállított fotók nem csupán stíluskísérletek, hanem az új munkásgeneráció válogatott kritikai dokumentumai is. A munkaköri fotósokat úgy jellemezte, akik „jó fotósok és tudatos szocialisták, akik nem a véletlenszerűségekre bízzák magukat, hanem objektumaikat szocialista szemszögből rögzítik meg, tudatosan képpé komponálva azokat”. Érvelését azonban az estén részt vevő rendőrségi ellenőrök is végighallgatták, többször félbeszakították, figyelmeztetve arra, hogyha folyamatosan eltér a rendőrségi engedélyben megjelölt témától – mely az irodalmi kérdések fejtegetése – megvonják tőle a szót, és a termet azonnali hatállyal kiüríttetik.
Tabák Lajos: Magánút. Tilos az átjárás - Damjanich János Múzeum gyűjteményéből
Az éjjeli órákban a képek felkerültek a falakra, 1932. április 3-a délelőtt 9 órakor már kb. 300 ember nézte érdeklődéssel a fotókat, és várta, hogy Kassák Lajos elmondja megnyitó beszédét. Az előző esti előadás azonban gyanút ébresztett a rendőrség tagjaiban, éppen ezért a városi rendőrkapitány, és a vármegyei alispán még a megnyitó elhangzása előtt megjelent a székházban, a termet kiürítették, a fotókat letépték a falakról, azokat lefoglalták, a szakszervezeti csoport további működését és a kiállítást azonnal betiltották. Vitathatatlan, hogy a kiállított képek kíméletlen tárgyilagossága, a szokatlan, már-már provokatív perspektívák és torz kivágások, a nyomor tudatos képpé komponálása könyörtelenül szembesítette a hatalom embereit a valósággal. Kassák Lajos írót, Lengyel Lajos budapesti nyomdászgrafikust és Tabák Lajos fotóművészt letartóztatták és perbe fogták állami és társadalmi rend felforgatására irányuló bűntett vétsége miatt.
A betiltott kiállítás sikertelensége azonban nem szegte a munkaköriek kedvét, a szolnoki rendőrség fogdájából kiszabadulva szinte azonnal megkezdték az első magyar szocialista fotókönyv „A MI ÉLETÜNKBŐL – a Munka első fotókönyve” című fotókatalógus szerkesztését; mely végül 1932 májusában jelent meg Kassák Lajos előszavával és Lengyel Lajos címlap borítójával.
Kaposvári Gyula tudósítása a kiállításról az Élet és Tudomány hasábjain
Később, 1966-ban, amikor már szinte senki sem emlékezett az 1932-ben történtekre Tabák Lajos és Kaposvári Gyula – a Damjanich János Múzeum akkori igazgatója – elhatározták, hogy az Országos Múzeumi Hónap keretén belül újjá szervezik a kiállítást. Lengyel Lajos vállalta, hogy a kiállítás katalógusát illetve nyomdai előállítását elkészíti, Kassák Lajos pedig vállalta, hogy megírja a katalógus előszavát, és megnyitja az október 9.-re tervezett kiállítást.
Még ugyanebben az évben bemutatásra került a teljes szolnoki képanyag a Magyar Nemzeti Galériában rendezett „A magyar fotóművészet 125 éve” című reprezentatív tárlaton.
1942. április 27-én megkapta SAS behívóját, melynek értelmében másnap reggel haladéktalanul meg kellett jelennie a debreceni VI. hadtest kiegészítő parancsnokságon. Ott közölték Tabák Lajossal, és más megjelentekkel, hogy fogolyként, és nem behívottként tartják őket számon. Összeláncolva, lezárt marhavagonokban szállították őket Miskolcra börtönbe, ahol megalakult a kb. 200 politikai bűnösből álló 7. számú különleges büntetőszázad, melynek következtében minden egyes nap kivezényelték őket lőtérépítésre, rakodásra, ez volt az ún. Sajó-parti kényszermunka.
1942. június 30-án bevagonírozták a századot a VII. hadtesthez csatolva, feketepecsétes karszalaggal, dögcédula nélkül. Cél a szovjet front, Vág völgyén át előbb Galánta majd Mozir és végül július 8-án elérték Gomel térségét, ahonnan gyalog hajtották a 20 km-es menetoszlopot kb. 1300 km-en keresztül a Donig. A menet július 18-tól november 4-ig tartott, teljesen kiéheztetve, lerongyolódva. A menetoszlop élén a VII. hadtest katonái, utánuk a munkaszolgálatosok, majd a büntetőszázad és végén a tábori csendőrség. Aki lesérült, lebetegedett, azt kiemelték, őket sosem látták viszont. A menet 1942. november 7-én érte el Liszkovot, tükörsimára fagyott utakon, csontig hatoló hidegben, téli ruházat nélkül, lesoványodva, fagysebekkel tarkítva. A büntetés, a fegyelmezés, az éhezés és a halál ekkora már mindennapossá vált. Dr. Szana Antal ügyvéd – Tabák Lajos barátja – is ekkor vesztette életét.
Tabák Lajos életét annak köszönheti, hogy 1943 januárjában – amikor a Vörös Hadsereg offenzívája szétszórta a fasiszta alakulatokat – sikerült megszöknie és önként belépnie Hrenovoje gyűjtőtáborába.
Későbbi években a 7101/4 és a 7223-as táborszanatóriumban fejtett ki antifasiszta nevelőmunkát a hadifoglyok között. Végül az utolsó hadifogoly-transzport vezetőjeként 1948. június 28-án tért haza.
Családjából egyedül Gyula öccse nem élte túl a háborút. Őt édesanyja haláláig siratta, várta vissza.
Tabán Gyula Szegeden 1932-ben megjelent kötete
Hazatérése után 1948-1955 között a Cukorértékesítő Nemzeti Vállalatnál dolgozott, Budapesten. 1955-1961 között a Kaposvári Cukorgyár, 1961-1964 között (egészen nyugdíjba vonulásáig) pedig a Szolnoki Cukorgyár igazgatója volt.
Meghívó - Verseghy Ferenc Könyvtár Aprónyomtatvány-tára
Munkássága nagy része a II. világháborúban odaveszett, mely jó időre elfordította a fényképezéstől. Csak később, 1956 környékén ragadott újra fényképezőgépet.
Több ezres gyűjteményének csupán egy szelete maradt fent, mely hagyaték útján került a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárába.
Gyászértesítő - Verseghy Ferenc Könyvtár Aprónyomtatvány-tára