1849. január 1-jétől a kormányzat és az országgyűlés tagjai, a minisztériumok hivatalnokai a Pest-Szolnok vasútvonalon utaztak Szolnokig, hogy onnan szekereken folytassák útjukat Debrecenbe. A személyszállítás mellett óriási mennyiségű hadianyagot, hadfelszerelést, a fegyvergyár és a pénzjegynyomda gépeit, nyersanyagokat kellett kevesebb mint egy hét leforgása alatt Pestről Szolnokra juttatni és onnan továbbszállítani.
A főváros kiürítése a 19. századi magyar történelem talán legjelentősebb logisztikai művelete volt, amelynek során az állomások kivételével egypályás vasútvonal forgalmát hihetetlen gondossággal kellett megszervezni. Ugyanilyen szervezőmunkát igényelt a szállítmányok szekerekre történő átrakása és továbbítsa is.
A vasútvonalon 1848. december 31-től naponta öt (1849. január 1-jén hat) szerelvény indult Szolnokra. Madarász László, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja napi 300 szekeret igényelt a Szolnokra érkező állami javak továbbszállításához. A szállítmányok egy részét azonban már Pestről is szekereken juttatták el Szolnokra; Csány László kormánybiztos 1849. január 2-án 600 szekér és 300 előfogat kiállítására szólította fel Pest megyét. Egyedül az óbudai ruházati bizottmány készleteinek elszállításához 100 szekérre volt szükség.
A feladat végrehajtását tovább nehezítette, hogy 1848-1849 fordulóján hihetetlenül kemény tél uralkodott. Ez ugyan némileg könnyítette a helyzetet, hiszen az utak és a vizek is keményre fagytak. A kemény hideg, az állandó hófúvások megviselték az embereket, a járműveket és a kocsikat vontató állatokat egyaránt.
Szolnok jóval kisebb város volt, mint ma. Kb. 12000 lakosa és mintegy 1600 kis parasztháza volt. Az ideérkező menekültek szekértábort vertek a mezőváros mellett.
Kossuth Lajos és kísérete a vasúti indóház épületében pihent meg erre az éjszakára. A Perczel Mór által vezetett hadtest, a középponti mozgó sereg védte a kiűrítés alatt álló fővárost, majd Szolnokig vonult vissza. A haditerv szerint a várost, mint a Tisza egyik átkelési pontját, tartania kellett. Perczel különböző alakulatokat kapott a feldunai és a tartalék hadtest állományából is.
1849. január 10-én Perczel már Szolnokon volt. Az itt tartott haditanácson Josef Kollmann ezredes azt javasolta, hogy védjék a Tisza vonalát, de Perczel ezt elvetette.
1849. január 11-én érkezett Ceglédre Ottinger vezérőrnagy két vértesezredből, egy lovas- és egy röppentyűütegből álló dandárja és folytatta útját Szolnok felé. Feladata a Pest és Szolnok közötti vasút, valamint a távíró-összeköttetés és a Tisza-híd helyreállítása volt. Ez időtájban került osztrák kézre a Jászság is.
1849. január 13-án Perczel elhagyta Szolnokot és Debrecen felé akart visszavonulni.
1849. január 15-én hadteste megérkezett Karcagra. Ugyanekkor az Országos Honvédelmi Bizottmány arra utasította őt és Répásy Mihály vezérőrnagyot, a tartalék hadtest parancsnokát, hogy fejezzék be a Debrecen felé történő visszavonulást, s mielőbb lépjenek fel támadólag a Tisza-vonalat megszállva tartó császári erők ellen.
Répásy Mihály honvéd tábornok (1800-1849)
1849. január 19-én Perczel - Répásy Mihály seregével megerősítve - közel 18 ezer emberrel és 66 ágyúval megindult Szolnok felé.
A szolnoki ütközet, 1849. január 22. In: Hermann Róbert: Az 1848-1849-es szabadságharc nagy csatái. Budapest, 2004.
1849. január 22-én Szolnokot Franz Ottinger császári és királyi vezérőrnagy lovasdandárja védte. Ottinger érzékelte az őt fenyegető veszélyeket, mert január 20-ától kezdve állandó készültségben töltötte az éjszakát. Január 22-én Perczel csapatai megkezdték a támadást. Hertelendy Miklós alezredes dandárjának a szolnoki Tisza-hidat kellett támadnia, a Kazinczy Lajos alezredes vezette jobbszárnynak pedig a Zagyván átkelve jobbról kellett volna az ellenség hátába kerülni.
Ottinger Ferenc osztrák altábornagy (1792-1869)
A nagy ködben azonban a katonák az orrukig sem láttak, s Kazinczy csapatai egyszerűen eltévedtek. Hertelendy hadoszlopa meg is támadta a Tisza-hidat, de az őrség egyelőre még visszaverte. Közben Ottinger jelentést kapott, hogy a várostól északra honvédcsapatok kelnek át a Tiszán. Hertelendy csapatai rövidesen elűzték a hídőrséget, a Perczel Miklós őrnagy vezette tartalék dandár pedig Szolnoktól délre kelt át a jégen.
Kazinczy Lajos honvéd ezredes (1820-1849)
Ottinger felismerte, hogy ha nem akar csapdába kerülni, vissza kell vonulnia, s csapataival egy ütemben Ceglédig retirált. Komolyabb összecsapásra csak Perczel huszárai és a Hardegg-vértesek két százada között került sor. Perczel Mór Törökszentmiklósról küldte el jelentését másnap az OHB részére. Az ütközet után csatlakozott táborához Dembinszky Henrik altábornagy.
Dembinszky Henry honvéd altábornagy (1791-1864)
A vereség komoly zavart keltett Windisch-Grätz budai főhadiszállásán. 1849. január 23-án utasította Anton Csorich altábornagyot, hogy egy dandár kivételével egész erejével gyorsított menetben térjen vissza a fővárosba. Ugyanezen a napon utasította Schulzig altábornagyot, hogy egy lovasszázadot különítsen ki Poroszló felé, amely azt híresztelje, hogy 10 000 ember és 30 löveg érkezik oda. Ezzel elérhető, hogy a Szolnoknál álló ellenség a Poroszlón és Tiszafüreden át Debrecenbe vezető visszavonulási útját veszélyeztetve lássa.
1849. január 27-én a két tábornok összekülönbözött és Perczel lemondott. Dembinszky átvett egy hadosztályt és elindult Tokaj felé. Perczel hadtestét Répásy Mihály vette át. A csapat, még Répásy megérkezése előtt, Dembinszky utasítására elhagyta Szolnokot és visszavonult a Tiszántúlra fölégetve maga mögött a szolnoki Tisza-hidat.
1849. január 26-án értesültek a császáriak a magyar visszavonulás megkezdéséről, és két nap múlva ismét megszállták Szolnokot. Ezt követően Szolnok térségében egy bő hónapig szüneteltek a hadműveletek.
Hadmozdulatok, 1848. december - 1849. február In: Hermann Róbert: 1848-1849. Budapest, 2001.