Lipcsák János katolikus káplán beszéde elhangzott 2007. június 4-én a törökszentmiklósi Hősi szobornál. Lipcsák János 2004-től 2007-ig szolgálta a város katolikus közösségét.
Mi, akik ezen az estén erre a megemlékezésre eljöttünk, pontosan tudjuk miért nem süt már ránk úgy a nap mint rég, miért a magyar boldogtalanság. Azért kedves barátaim, mert Magyarországot 1920-ban ezen a napon keresztre feszítették.
A nagypénteki eseményeket Szent Lukács így írja le az ő evangéliumában: "...a hatodiktól a kilencedik óráig nagy sötétség támadt az egész földön..." A magyar nagypéntek már 87 éve tart, 87 éve nem süt ránk úgy nap mint előtte, 87 éve "halvány lett a magyar csillag", ahogy énekeljük a Krasznahorka büszke vára című gyönyörű felvidéki énekünkben. Az apostoloknak három napot kellett várniuk nagypéntek után Jézus feltámadására, és az sem volt egy könnyű várakozás. Mi már 87 éve várjuk keservesen a magyar feltámadást, egyelőre hiába.
Amikor felkértek, hogy ezen a gyásznapon szóljak néhány szót, tudtam, hogy nagyon nehéz lesz. Nehéz, mert nem lehet, nem tudok erről nehéz és fojtó érzések nélkül beszélni. Eszembe jut ugyanis a gyermekkorom. Látok egy kisfiút, aki már látja, hogy valami nincs rendben, de nem érti miért. Akkor még nem értettem, hogy a közeli kisvárosban a doktor bácsi miért nem tud magyarul, és édesanyám miért beszélget vele olyan nyelven, amit én nem értek. Nem értettem azt sem, ha a magyar lobogó piros, fehér, zöld, akkor az én kis falumban miért lenget a szél teljesen más színűt, ami nem is hasonlít a mienkre, és azt sem értettem, hogy osztálykiránduláson miért szid meg bennübnket a tanító néni, hogy ne beszéljünk olyan hangosan magyarul.
Aztán eszembe jut a gimnazista fiú, aki már érti ezeknek a dolgoknak az okát és dühös, nagyon dühös. Dühös, amiért a szülőföldjén a tótok a felsőbbrendűek, amiért minden történelmi helyen, bár ott vannak a magyar nemesi címerek és feliratok, de elcsúfítva a szlovák címerrel és lobogóval. Dühös, mert Kassan a Szent Erzsébet Dóm kriptájában nem II. Rákóczi Ferenc fejedelemről beszélnek, hanem Frantyisek Rákóczyról, aki állítólag egy cigánylány törvénytelen gyereke.
Még rengeteg fájdalmas emlék juthatna eszembe, talán nincs is értelme többet előhozni, hiszen én csak egy vagyok a közel öt millió külhoni magyar közül, akik mind átéltek, sőt ma is átélek ilyen, vagy ehhez hasonló érzéseket, megaláztatásokat. Ez a trianoni békediktátum 87 éves öröksége.
Ma pedig itt állok ifjú felnőttként, aki most is dühös és sok mindent ma sem ért. Dühös vagyok, mert sokszor azt érzem, hogy az anyaország a sok hazugságnak köszönhetően belenyugszik csonka sorsába, és lemond a feltámadás reményéről. Gondolok itt arra, amikor 2004. december 5-én a felülről jövő hazug szó erősebb volt, mint a nemzeti öntudat. Dühös vagyok, mert az iskolában nem tanítják kellőképpen a történelmi Magyarország valóságát, sok gyerek mesének, legendának véli. Tíz gyermekből nyolc, vagy kilenc nem tudja miért is olyan szomorú nap számunkra június 4-e. Dühös vagyok és nem értem, hogy miért nem nemzeti gyásznap június 4-e ma Magyarországon!
Én azonban aím élek, remélek. Várom a magyar húsvétot, a magyar feltámadást! Mert, ahogyan Gárdonyi Géza írja az Egri csillagok című művében: "a falak ereje nem a kövekben, hanem a várvédők szívében vagyon...". Nemzetünk ereje nem az idegen hatalmak által meghúzott csonkaországi határokban, hanem a magyar emberek szívében vagyon. Ezért merem Babibty szavaival kérni minden magyar testvéremet: "Meg ne inogj, népem, tarts ki nagy strázsádon,/ mert kell ma a bástya az omló világban,/ s talán éppen ez a te nehéz parancsod:/ tartani keményen a kopott ős roncsot./ Mert nem véd az, amit te meg nem tudsz védni,/ de rozzantan is szent, ami tiéd s régi."
Merjünk hát védeni Nagymagyarország eszményét. Mert csak az a haza képes gyermekeit óvni és védeni, amelyért fiai életüket is hajlandóak feláldozni. Legyen minden magyar ember szívében újra helyes az értékrend. Isten, haza család! Szent István királyunk 1000 évvel ezelőtt "sziklára" épített országot és életet. ezért nem lehet a magyar sem mohamedán, sem hindu, sem buddhista. A magyr az mindig Istenben bízó, hazáját védelmező és családját oltalmazó keresztény. Amennyiben ez a helyes értékrend helyreáll a magyarok szívében, úgy valóság lehet a magyar feltámadás.