Dr. Kovács Gyuláné, a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség (Kötivizig) egykori igazgatója és Békési István, a Kötivízig Vízrendezési és Öntözési Osztályának vezetője szerkesztésében jelent meg hiánypótló kötet a szolnoki Alcsisziget történetéről.
2019. január 25-én az Evezős Csárda különtermében került sor a kötet ősbemutatójára. Akkor Szűcs Gyuláné Karmazin Mária, a könyv egyik adatközlője mondott köszöntőbeszédet. A Verseghy Ferenc Könyvtár nyugalmazott könyvtárosa engedélyével adjuk közre a könyvbemutatón elhangzott ajánlóját:
"Ez egy véletlen történelmi találkozás. Emlékezve városunk viszontagságos múltjának arra az egy, nem mindennapi pillanatára, és egyben arra: honnan-hogyan jutottunk el odáig, hogy az egykori "Puszta" helyén, most a mai Magyarország egyik leggyorsabban fejlődő új városrészében emlékezhettünk. Tehát, visszaidéztem az akkor éppen 170 évvel ezelőtt, a mi térségünkben lezajlott eseményeket. Amikor 1848 decemberében Ferenc József került a trónra, azonnal parancsot adott szabadságharcunk leverésére. Windischgrätz túlerővel támadó főserege elől - 1849. januártól - Debrecenbe evakuáltak a kormánnyal. Mivel a vasút Pesttől csak a szolnoki indóházig tartott, ezért átkeltek a Tiszán, és a csikorgó hideg télben szekéren, szánkón, gyalogosan elindultak Keletre. Huszárok kísérték töltött fegyverrel a menetet, nem annyira a betyároktól tartva (mert a fenyegetett haza védelmében még ők is csatlakoztak a honvéd sereghez!), hanem inkább az elföldi pusztaság farkasai ellen...
De nem azon a rövid úton indultak el, (Hol volt még akkor a 4-es főút!) amelyen mi most a városból ideértünk, hanem sokkal fáradságosabban: ugyanis végigmentek a "Szandai rét" szélén, és a nagy Alcsi-Tisza kanyarulatot Dél felé megkerülve, az akkori "Puszta Szanda" és "Nagy Sziget" felé vágtak neki a hosszú útnak! Ez a mozzanat tehát a fent említett "történelmi évforduló" története.
Azt, hogy honnan indult ennek az alcsiszigeti földdarabnak a kultúrába vonása, és hová jutott el napjainkig, azt már a kötet szépen illusztrált vízügyi leírásból tudjuk meg. Nem telik el 10 esztendő, amikor a megindult Tisza-szabályozás során 1857-ben a térképen megjelenik az "Alcsi-holtág", majd a szolnokiak nyelvében meghonosodik a "mentett" és "mentetlen" terület elnevezése.
Ez a szerényen kiadványnak titulált kötet pontos kronológiában meséli el Alcsiszigetünk több emberöltőnyi történetét. A bemutatott könyv igazi krónika! Kirajzolódik lapjain a viszonylag szerény méretű, de fekvését, talaját, adottságait tekintve nagy értékű darabjának és az itt élőknek mindennapi élete.
Engem immár 84 esztendő köt ehhez a kedves tájhoz, az Alcsisziget északi területén lévő, most Gyümölcsösnek becézett Holt-Tisza partjához. Szüleim 1934-ben lettek gazdái az ácsiszögi határ, apró darabjának, s e másfél holdas kertből kemény, áldozatos munkával bátyámat és engem is tisztességgel felneveltek, kitaníttattak. Azokban a kezdeti időkben, a Holt-Tisza Szajol felőli végénél, a partszegélyen egy dűlőre való ugyanilyen kemény életű kertészkedő törpebirtokos, városi lakos, tanyás, feles, pár bulgárkertész tevékenykedett. Belőlük állt a mag, a korabeli Ácsiszög! Ez a "mag", a mai napig a kisparcellák, pár holdas telkek világába maradt!
A patkó ölelésében a kertvárosig húzódó terület a világháború után, az '50-es években indult nagyívű fejlődésnek a nagyüzemi gazdaságok létrejöttével. Napjainkban már egyre népesedő csinos lakónegyedekkel, javuló úthálózatokkal - közlekedéssel, új közművekkel és gyarapodó lakosgággal = ez a jelen!
Figyelmet érdemel a kötet dokumentációja: az egykori térképek, hivatali iratok, nyilvántartások jó minőségű másolatai bepillantást nyújtanak az évtizedekkel ezelőtt élt nemzedékek kapcsolataira a hatóságokkal.
A könyv egyebekben is gondos munkára, esztétikus törekvésre vall. És akkr itt mondok köszönetet Kovácsné Rózsikának, Békési Istvánnak és a többi kedves közreműködőnek azért a sok fáradtságért, amellyel lehetővé tették, hogy ezt a látható szeretettel szerkesztett tartalmas, hiánypótló munkát kézbe vehettük! Külön köszönet illeti a támogatókat az anyagiak előteremtéséért: ahogy a magyar mondja: "Isten tartsa meg a szokásukat!
A krónika lapozgatása közben az ember rácsodálkozik a múltra, éli a jelent, de a következő évtizedekre is gondol. Egyértelmű, hogy e terület jövőjét Szolnok város jövőjének alakulása határozza meg.
Az 1920-as, -30-as, -40-es évek javakorabeli generációjának új, induló telepítései keze nyomán válhatott volna a táj", a szőlők, gyümölcsösök által városellátó virágoskertjévé. Ezt azonban keresztülhúzta a II. világháborút követő történelem... Reménykeltően elindult a változás, de a mezőgazdaság szocialista átszervezésének akkori felfogása szerint az állami gazdaságok, nagyüzemek fejlesztése fontosabb volt, mint a "kiskertek" felkarolása!
Most viszont adott az Árpádok korától élő városunk közép magyarországi súlya, centrum állapota, a helyet kérő növekedés dinamikája, amikor már "nagyobb erők" nem akadályozzák társadalmunkat az egészséges fejlődésben!
Szolnok ebben a kettős lendületben él!
A gazdasági és ipari fejlődé dolgos, termékeny jövőt ígér: növekvő lakosságot!
Az emberi igények fejlődése szellős, napsütötte vízparti kertvárosokat, egészségesebb életformát követel!
A krónika címében szereplő "történelmi séta" egy-két generáció múltán remélhetőleg ilyen Alcsiszigetet talál majd a Holt-Tisza mentén!
Jó szóval ajánlom mindannyiuk figyelmébe ezt a hiányótló kiadványt!"